A sűrű mindennapokban teljesen megfeledkeztem erről a tervemről.
Ki vagyok és miért írok blogot?
38 éves vagyok, Nő, anya, feleség.
A sorrend nem mindegy, elsősorban anya és feleség. Az elmúlt 10 évben legkevésbé nő vagyok. Most senki ne gondoljon semmi nagyon durvára. Nem hagyott el a férjem, semmi ilyen nincs mögötte, inkább én sokalltam be kicsit.
Amikor még dolgoztam azt gondoltam, hogy semmi másra nem vágyom jobban, minthogy családos nő legyek. Ez így is van, de idő közben rá kellett jönnöm, hogy én nem vagyok házitündér, nem vagyok képes reggeltől estig takarítani, pakolni, szükségem van felnőtt társaságra is és a játszótér nem feltétlenül szolgálja ki igényeimet e tekintetben.
Egy szó mint száz, kicsit magam alá kerültem és úgy érzem, ezt ki kell írni magamból.
Imádom a gyermekeimet, de szeretnék már valami mást is csinálni. Na de itt jön be egy csomó egyéb tényező.
Állást ugyan találok, de egy személyes beszélgetésig sem jutok el már évek óta. A régi szakmámban sem.
Olyan állást meg nem is hirdetnek meg, ahol részmunkaidőben lehetne dolgozni.
Így marad a CSP és a főállású anyaság (családi pótlék), ami a srácok havi ellátására sem elég, viszont nem számít bele a nyugdíjba sem, nem számít szolgálati időnek. Ez lassan szerintem minden kicsit is igényesebb embert megvisel egy idő után. Nincs ebből otthon probléma, nem ez a gond, de az önbecsülésem nagyon mélyre került az elmúlt időben.
Na és nem elég, hogy küzdök a saját "hülyeségemmel", bejön a külvilág faktor, mint pl: apukám 1 éve nálunk lakik, mert ápolásra szorul, a gyerek osztályfőnöke ott rúg a gyerekbe ahol tud, pusztán azért mert velem vannak gondjai, hogy én vagyok a család lóti-futija, mert úgyis otthon vagyok.
Menj ide, menj oda, ráérsz, addig sem ülsz otthon és hasonló dolgok.
Egyszer kiszámoltam és kb 4-5 főállású ember munkáját végzem el, csak én fizetést nem kapok érte, viszont mindenki csavarhat rajtam egyet.
Egyszóval, mindenki menjen a sunyiba.
